• 2021-02-22 | Év Csapata Díj - 2020

    A Leannovation csapatával 2020-ban elnyert Év Csapata Díj nagy büszkeségünk, természetesen örömmel fogadtuk a meghívást a Legacy Meetup panelbeszélgetésére.

    A Leannovation csapatát a brand alapítója, a ParLS Kft. ügyvezetője Váthy Edit képviselte.  Az izgalmas beszélgetés a pályázat díjazottjaival folytatott panelbeszélgetés mentén folyt, melynek vezető kérdéseit a pályázatot kiíró Legacy Kft. szakértői tették fel a beszélgetésben résztvevőknek...

    L: Mi ösztönzött benneteket arra, hogy jelentkezzetek a versenyre?

    V.E: Mi egy nagyon fiatal csapat vagyunk, kb. 1,5 éve dolgozunk együtt a Leannovation brandnév alatt. Ezidő alatt azt vettük észre, hogy megbeszéléseink, találkozóink rendre nagyon inspirálóak mindannyiunk számára, a közös szakmai szenvedély mindig valami nagyon előremutató projektet hívott elő bennünk. A pályázati lehetőség számomra volt ismert, már 2019-ben is követtem az eseményeket. Július elején egy egésznapos csapattalálkozó délutánján (az ilyenkor megszokott flow hangulat közepén) dobtam be témák közé, hogy lenne ez a díj és én azt gondolom ott a helyünk. Miután átolvastuk a szempontrendszert mindenkiben az fogalmazódott meg, hogy ezek a kérdések segíthetnek átgondolni a saját működésünk és remek lehetőség egy külső megmérettetésre.  Azt már első olvasásra éreztük, hogy lesz vele meló, de valahogy rögtön megszületett a döntés: csináljuk!

     L: Milyen volt a csapatnak benne lenni? Mit hozott ki a csapatból?

    V.E: 2 szóval: Fantasztikus élmény... bővebben? Addig is lelkesen dolgoztunk a közös témákon, de a pályázat összerakása sokkal közelebb hozott minket. Ha visszagondolok, beáldoztunk a hétvégékből, az estékből is lecsíptünk a pályázat javára, pörögtek a témában az e-mailek.  Igazi csapatmunka volt, ahol párokban dolgoztunk az egyes témákon majd azokat bemutattuk a többieknek és jöttek a visszajelzések: hol finomhangolásra volt szükség, hol újraírásra.  Igen volt olyan, hogy elolvastuk és azt láttuk ez túl rózsaszín, túl szép  -  kerestük a kritikai észrevételeket, mélyebben tükörbe kellett néznünk, hogy meglássuk hol kell fejlődnünk.  Őszinteséget és egymásra figyelést és pozitív megerősíést  hozott elő.

    L: Milyen tanulásai vannak a csapatnak?

    V.E: Szükségünk van arra, mindemellett, hogy a szakmai játszóterünket felépített és konzekvens üzleti vállalkozássá formáljuk a hosszútávú fenntarthatóság céljából. Jelenlegi fókuszunk a közösség-építésen van, de sikeres működésünkhöz nélkülözhetetlen a közös üzleti cél meghatározása, a sztenderd folyamatok kialakítása, valamint a feladatok pontos leosztása, nyomonkövetése és befejezése. A lelkesedés miatt esetenként sok feladat került a listára, amelyek végrehajtását elengedtük (kapacitás, fókusvesztés miatt) és helyettük újakat hoztunk be. Már javultunk a priorizálásba, dolgozunk a folyamattérképünkön és az üzleti modellen is.

     L: Miért vagytok ti jó csapat? Mit tudtok ti, amit szerintetek más nem?

    V.E: Mi egy önként formálódott csapat vagyunk, ahol mindenki egyformán értékes. Az első lépésektől kezdve az önzetlen szakmaiság, a kiválóságra törekvés és folyamatos lelkesedése tartja össze a tagjait. A tisztelet, szakmai – és személyes egyaránt, mint alapérték jellemzi az együttműködésünket. A folyamatos lelkesedés, tanulás, fejlődés, és adni akarás biztosítja a flowt, az újabb és újabb ötletek megvalósítását. Csapatunk ragasztója a hasonló értékrend, a szakmai elhivatottság és lelkesedés Különbözőek vagyunk, a DISC valamennyi színe megtalálható köztünk, így adott a többszempontú megközelítés és gyakoroljuk a különböző prioritások, reakciók elfogadását..

    L:Miért ajánlanátok másnak, hogy éljen ezzel a lehetőséggel idén?

    V.E: Vágjatok bele, hogy többek legyetek és hogy pontosan értsétek is mivel vagytok Ti többek.  Csapatban dolgozni, egy őszinte és inspiráló csapat tagjának lenni nagyon nagy érték – sok mindent ad: ösztönöz, előre visz, ha kell kapaszkodót, bizalmat, ha kell elismerést, visszajelzést ad.

    L:Mit nyertetek, mire használjátok?

    V.E: Legacy nyílt képzései közül választhatunk - még nem döntöttünk ki és melyikre megy a csapatból, de az biztos, hogy a tudást visszacsatornázza a közösbe!